Helytörténet

A település története A Börzsöny hegység egyik legszebb helyén fekvő kis falu Kemence. A települést festői környezet veszi körül. Az egész falu a Börzsöny oldalába simul, melyet a faluról elnevezett patak szel ketté, ami az Ipolyba torkollik. A régészeti kutatások tanúsága szerint a terület már az őskorban lakott volt. A honfoglalást követően a területet a Hunt-Pázmány nemzetség kapta szolgálataiért. A település nevét először egy 1156-os dézsmajegyzékben említik, mint esztergomi érsekség birtokát. A község közelében két helynév utal arra, hogy Mátyás király és felesége Beatrix királynő szívesen vadászott a Börzsöny erdeiben. Ma is kedvelt kirándulóhely a Királyháza közelében lévő Királykút, s a fölöttük magasodó hegy tetején terül el a Királyné pallagja. Későbbi uralkodók is gyakran vadásztak a Börzsöny ősrengetegeiben, a század elején József főherceg itt ejtette el ezredik szarvasbikáját, melynek helyét emléktábla őrzi. A 13. században a központi hatalom meggyengülésével a marakodó "kiskirályok", köztük Csák Máté is pusztítják a vidéket. A XVIII. századtól A mohácsi vész után a terület, átmeneti békés időszakoktól eltekintve, hadszíntérré válik. Ekkorra Kemence csaknem teljesen elnéptelenedik. A török kiűzését követően a településre visszatér az élet, gyors népességnövekedés és gazdasági fellendülés kíséri. A község 1751 és 1793 között a Honti megyegyűlések színhelye volt, s ez a falu felvirágzásához vezetett. Az egyemeletes barokk megyeházát 1751-ben építtette fel Esterházy Imre prímás, mint földesúr és Koháry András, mint főispán. A fejlődő település a 18. században éli virágkorát. Az épületben ma általános iskola működik és itt található Puskás Péter helytörténeti gyűjteményének kiállítása, az épület előtti kis téren áll a Hősök Emlékműve. A központi szerepet kapott települést 1770 nyarán II. József is felkeresi. 1806-ban a megyeházát tűz pusztítja. Ezt követően megyeszékhelynek Ipolyságot jelölik ki. A Fő út mentén található barokk klasszicista homlokzata római katolikus templomot 1769-ben építették, de mivel fala bedől, 1810-ben új homlokzatot emeltek eléje. A 18. század végén építették meg az L-alakú római katolikus plébániát. Az I. világháborút követően a trianoni döntés periférikus helyzetbe juttatta a települést. Bár a népesség száma további növekedést mutat, helyben már nincs elég munkalehetőség, ezért Vácra és Budapestre jártak el dolgozni az iparba, a többség erdei munkásként bejárta az egész országot. A község lakosságának száma az idők folyamán néhány családtól a 2000 főig változott. Jelenleg 1124 fő a község lakosainak száma. 1984-ben a Fő út mentén egy jellegzetes felvidéki palócházban rendezték be a Tájházat, melyben minden fellelhető, ami a falu hagyományos paraszti háztartására jellemző volt.